Ifjú Kócsagőr a Természetvédelmi Őrszolgálatnál

Az idei Ifjú Kócsagőr Program gyakorlati része lezárult. Hogy hogyan érezte magát, miket tanult, látott, tapasztalt nálunk a két hét alatt Schneider Zoltán ifjú kócsagőrünk, azt megtudhatod, ha elolvasod izgalmas élménybeszámolóját. Reméljük jövőre még többen kedvet kaptok és jelentkeztek hozzánk a programra.
 
 
"Július elején két hetet tölthettem a Budapesti Természetvédelmi Őrszolgálatnál, szakmai gyakorlatként az Ifjú Kócsagőr program keretében. Mentorom Bartha István, és az őrszolgálat többi munkatársa segítségével bepillanthattam a hazai természetvédelem gyakorlatába. Megismerhettem a budapesti helyi jelentőségű védett területeket és természeti emlékeket, köztük sok olyat, melyet korábban egyáltalán nem ismertem és nem is gondoltam, hogy ilyen területek még lehetnek a főváros határain belül. Például olyan szép állapotban megmaradt ártéri ligeterdő mint a Palotai-sziget egyes részei vagy a Kis-Háros-sziget, vagy olyan természetközeli vizes élőhely mint a Merzse-mocsár vagy szikes növénytársulások Budán. A két hét alatt sok mindent láttam és sok mindenben részt is vehettem. Vezettünk túrát gyerekeknek, élőhely kezelést, ösvény és tanösvény karbantartást végeztünk. Számomra az egyik legérdekesebb a kis iskolásoknak tartott tanösvény túra és játékos feladatok voltak. Jó volt látni, hogy alsós gyerek is mennyire tudják élvezni a természet közelségét, persze ehhez elengedhetetlen volt a természetvédelmi őrök profizmusa is. Mindezt úgy, hogy az ilyen túrák az iskolásoknak teljesen térítésmentesek. Külön öröm volt számomra, hogy sok érdekes és védett vagy fokozottan védett fajjal is találkozhattam a gyakorlat során. Vizes élőhelyeken többek közt láttunk gyurgyalagot, búbos bankát, szürke gémet több ragadozó madarat, de rengeteg érdekes növénnyel is találkoztunk a biomonitoringok során, köztük számos orchideával, budai nyúlfarkfűvel, magyar gurgolyával. Összességében nagyon hasznos és élmény dús volt az a két hét melyet az őrszolgálattal tölthettem és ezúton is szeretném megköszönni elsősorban mentoromnak, Istvánnak és az őrszolgálat többi tagjának is az együtt töltött időt." 
 
FÖRI
Természetvédelmi Őrszolgálat