Keressük az év Ifjú Kócsagőrét

03/23/2017 - 12:42
Ifjú kócsagőr

Az idén immár ötödik alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezzük meg az Ifjú Kócsagőr programot, melynek célja a természetvédelmi tevékenységek bemutatása, népszerűsítése. Az Y Triász, a Földművelésügyi Minisztérium, a 10 hazai nemzeti park igazgatóság, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft., valamint a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága konstruktív együttműködésének köszönhetően, impozáns díjjal és külföldi tanulmányúttal is gazdagodhatnak a program nyertesei.

A Prizma Junior különdíjat elnyert Ifjú Kócsagőr program elsődleges célja, hogy az Ygenerációt kicsábítsa a számítógépek és a blogok világából a természetbe, hogy minél többen közülük megismerhessék az aktív természetvédelemi munka rejtelmeit.

Az Y-Triász, melynek tagjai a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, a 30Y zenekar és a Fürge Diák Iskolaszövetkezet 2013-ban létrehozta az Ifjú Kócsagőr programot, tekintettel a fiatalok kiemelkedő szerepére a természetvédelemben.

Az évről-évre egyre népszerűbb programra április 22-ig (Föld Napja) várjuk azoknak a 18 és 24 év közötti fiataloknak a jelentkezését, akik szívesen részt vennének értékteremtő programokban, szeretnének gyakorlati és elméleti szinten betekintést nyerni a természetvédelem világába.

Azok a diákok, akik a pályázatuk alapján az első fordulóba bejutottak, májusban területi megmérettetésen vesznek rész a nemzeti park igazgatóságoknál. Akik bennmaradnak a szűrőn, a nyár folyamán részt vehetnek egy kéthetes szakmai gyakorlaton egy-egy természetvédel